Soproni

Magyar-Izraeli

Baráti Kör

„És adom az én szellememet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre…”

Ezékiel 37;14

Magyar-Izraeli Baráti Kör közhasznú szervezetek célja a magyar és izraeli nép közötti társadalmi, tudományos, gazdasági, idegenforgalmi, sport, művészeti, kulturális, valamint személyes kapcsolatok megteremtése és ápolása.

Izraelért imádkoztak 🇭🇺🤝🇮🇱 – mintegy száz érdeklődő vett részt ma este a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör rendezvényén a papréti holokauszt-emlékműnél

2023. október 13.

Az október 7-e óta tartó, a palesztin Hamász terrorista szervezet és a zsidó állam közötti kirobbant háborús konfliktus ártatlan izraeli áldozatairól emlékeztek meg.

Beszédet mondott Stubenvoll András, a baráti kör elnöke, zsoltárokat olvasott Szabó Balázs és Nemes Balázs, a Hit Gyülekezete Sopron lelkésze és segédlelkésze. Az összegyűltek, akik kezükben izraeli és magyar zászlót tartottak, meghallgatták a zsidó állam himnuszát, a HaTikvát, valamint elénekelték a Babilon folyóvizei és a Könyörgünk nyugalmadért című dalt. A rendezvény végén mécseseket helyeztek el az emlékmű alapjánál. Klarinétzenével közreműködött Lugosi Eszter.

A Soproni Magyar Izraeli Baráti Társaság 2023.10.13-án pénteken 18:30 - 19:00-ig csendes megemlékezést tart a szombat óta tartó értelmetlen öldöklés Izraeli áldozatainak emlékére.

2023. október 13., 18:30-19:00

A megemlékezés tartalmi lefolyása:

  • 2 rövid hozzászólás, a kialakult helyzet értékelése
  • 2 hangszeres zsidó vonatkozású dal
  • zsoltárolvasás
  • gyertyagyújtás

..

A megemlékezés helyszíne:
Sopron, Papréti emlékmű

A megemlékezésre Mindenkit szeretettel várunk

Tisztelettel,
Stubenvoll András
Soproni Magyar Izraeli Baráti Társaság
elnök

A modern Izrael állam nemzetközi jogi alapjai

dr. Mészáros István előadása
2023. október 8.

..

Rendezvény helyszíne:
Sopron 
Paprét 12-14.

Holokauszt Nemzetközi Emléknapja

2020. Január 28., kedd 18.00 óra

A Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör és az Elfeledett Soproniak Alapítvány szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából rendezett soproni programjára.
 
Helyszín és időpont:
Hit Gyülekezete Rendezvénycsarnok. Sopron, Kőszegi út 16.
2020. Január 28., kedd 18.00 óra
 
A megjelenteket köszönti:
Stubenvoll András, a Soproni Magyar izraeli Baráti Kör elnöke
Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere
Szép Andrea, a Soproni Zsidó Hitközség alelnöke
 
Program:
Dr. Tárkányi Sándor. okl. építész előadása
„AZ ARANYVONAT 105 NAPJA BRENNBERGBÁNYÁN” címmel
 
A rendezvényre a belépés ingyenes.

Előzetes

ismét mind a 2 kötet rendelhető

újra kiadásra került az Elfeledett Soproniak című könyv első kötete, mely megvásárolható már a június 2-án a rendezvényen.

Elfeledett Soproniak

Arcok, Sorsok, Áldozatok
4450,- Forint
  •  
Újra kapható

Elfeledett Soproniak

Családok, Tárgyak, Hagyományok
2950,- Forint
  •  

A könyvek megrendeléséhez kérem vegye fel a kapcsolatot Dr. Tárkányi Sándorral emailben: sopronbefore1944@gmail.com vagy az itt található űrlapon keresztül!

Az üzenet elküldését követően egyeztetéssel az Ön igényeinek megfelelően személyes átvétellel vagy postai küldeményként is megrendelheti a második Elfeledett Soproniak kötetet.

A postai küldemény költségei a Magyar Posta által megszabott díjszabásnak felelnek meg. (körülbelül 990 forint)

Folyamatosan

Rendezvények

Sopronban

Emlékhelyek

felújítása

Emlékek

Megújítása

ELFELEDETT SOPRONIAK KÖZÉRDEKŰ MUZEÁLIS GYŰJTEMÉNY

KIÁLLÍTÁS SOPRON - ÚJ UTCA 11

A 2014-ben nyílt, immár állandó kiállítássá alakított “Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok” című tárlat az 1944. előtt Sopronban élt magyar zsidó családoknak, személyeknek állít emléket, az ő történeteiket meséli el, idézi meg. A családtörténetek mellett – több mint 150 tárgyat tartalmazó – judaika gyűjtemény is látható, amely soproni és Sopron környéki zsidó használati és kegytárgyakból, valamint személyes tárgyakból áll. A helyi, emberi emlékezet egy újabb dimenzióval, a tárgyak emlékezetével bővült.

Mily szépek a te sátraid, oh Jákób! A te hajlékaid, oh Izrael!

IV Mózes 24;5

Scroll to Top
Scroll to Top